Óriásharcsa akadt horogra Balatonbogláron
Rekordméretű és súlyú harcsát fogtak Balatonbogláron.
A fárasztás vagy egy órán át tartott, miután a 93 kg-os óriásharcsa a fonottzsinórt rátekerte az egyik cölöpre a három méter mély vízben. A harcsát a Halker szállította el és dolgozta fel; öt ember két órán át dolgozott, míg megnyúzták és feldarabolták a rekordhalat.
Csak érdekességként: 2007 szeptemberében ugyancsak a balatonboglári hajókikötőben – csak nem a közvetlen kikötői részen, hanem a móló végén – Jancsek János 103 kilós harcsát akasztott. Ez volt az első – és mind a mai napig az utolsó – olyan balatoni példány, amely 100 kg-on felüli volt.
A jelek szerint jó évet zárnak a somogyi harcsavadászok. Május 13-án Hegedűs Gyula 98 kg-os példányt akasztott – a Desedán fogott nagybajszúak közül ez volt az eddigi legnagyobb, egyben az országos Top 10-ben is helyet követelt magának –, másnap pedig (szintén a Desedában) Radics Jenő fogott 52 kg-os halat. Mindkét horgász úgy döntött, hogy visszaengedi a harcsát a vízbe.
(forrás: kapos.hu)


