Mielőtt viszszakérdezhetnék, már mutatja is, miként működik a masina. – Ahogy a hal ráharap a horogra és meghúzza a zsinórt, a szerkezet automatikusan felcsapódik, azaz saját magától bevág. Egy sporthorgásznak persze szigorúan tilos horgászgépet használnia. Viszont egy horgászmúzeumban a kuriózumoknak is helyük van.
A balatonalmádi Pannónia Kulturális Központban 2006-ban nyílt meg a most 69 éves Gönci György magángyűjteményét bemutató „Vízimúzeum”. A hivatalos elnevezés kissé pontatlan, valójában az ország első horgászmúzeumáról van szó, ahol a pecázás minden olyan eszköze megtalálható, amelyet a horgászok a múlt század elejétől egészen 1980-ig használtak.

Botok, orsók, úszók, horgok, lámpák, szakkönyvek sorakoznak a vitrinekben és a falakon. Vannak köztük otthon barkácsolt darabok, régi magyar gyártmányok, de a világ távoli pontjain készült csúcsmodellek is. A tárlat igazolja a tényt, hogy pecabotot nagyon sokféle anyagból – egyebek mellett nádból, mogyoróvesszőből, fából, acélból, üvegszálból, grafitból – készítettek már, sőt arra is fény derül, hogy az egyes daraboknak melyek az előnyei és a hátrányai.

A több ezer darabos kollekció negyedszázad alatt gyűlt össze. Gönci György még 1984-ben, az országban az elsők között nyitotta meg a maszek horgászboltját Csepelen. Még abban az évben megjelent az üzletében egy úr, aki eladásra kínált neki egy második világháború előtti orsót. A muzeális értékű darab nagyon megtetszett az újdonsült kereskedőnek, adott is érte 80 forintot, majd díszítésként kirakta az orsót a kirakatba.

Még aznap pár percre el kellett ugrania valahová, addig a lányára hagyta a horgászboltot. Amikor visszaért, a lánya örömmel újságolta neki, hogy 100 forintért eladta azt a régi ócska orsót a kirakatból. Gönci úr a szívéhez kapott, azóta sem okozott neki ekkora fájdalmat egy 25 százalékos haszonnal értékesített áru. Az eset után valósággal belevetette magát a régi horgászfelszerelések gyűjtésébe. A teljes kollekciót először egy időszaki kiállítás keretében mutatta be Balatonalmádiban, aztán a sikert látva felkérték, hogy alakítson ki az anyagból egy állandó tárlatot.

Az ötéves horgászmúzeum legnagyobb értékét talán nem is a tárgyak jelentik, hanem a tulajdonos-tárlatvezető személye. Gönci György nemcsak szenvedélyes horgász, de lebilincselő mesélő is. Így az általa előadott történeteken azok is jól szórakozhatnak a horgászmúzeumban, akik még soha nem lógattak pecabotot a vízbe. Azt az esetet például előszeretettel emlegeti, amikor friss házasként először ment el vasárnap délelőtt pecázni. A felesége csak annyit kért, hogy ebédre érjen haza, de Gönci György annyira belemelegedett a horgászásba, hogy már jócskán délutánba hajlott az idő, mire hazatért a halakkal. Már a kertkapuban észlelte, hogy van egy kis gond: az összes ruháját felaggatta valaki a gyümölcsfákra.

– A feleségem így hozta a tudomásomra, hogy a vasárnapi ebéd szentségét egy szenvedélyes sporthorgásznak is tiszteletben kell tartania – mondja. A horgászmúzeum kiállítási tárgyai egyébként ma is működőképesek. Erre bizonyíték is van: a Balatonnál időről időre rendeznek úgynevezett retró horgászversenyeket, amelyekre kizárólag 1980 előtt gyártott felszerelésekkel lehet benevezni. Gönci György ilyenkor kivételezett helyzetben van, a saját múzeumából többtucatnyi teljes retrokollekciót is össze tudna állítani.

A múzeumigazgatót egyébként nem lehet azzal vádolni, hogy nyugdíjaskorára visszavett volna a horgásztempóból: még ma is mindennap lejár a tóra pecázni.

– Na jó, nem mindennap dobom be a botot, viszont egyetlen alkalommal sem hagyom ki az etetést. A halakat ki kell szolgálni, különben elvándorolnak. Mivel nem szeretem a fagyasztott halat, mindig csak annyit viszek haza, amennyit aznap megeszik a család. A többit visszadobom a tóba, hogy másnap újra kifoghassam őket.

(forrás: Nol.hu)